Tudomány

Rejtély, mire való ez az ősi tárgy

Jose Luque Olmedo / Getty Images
Jose Luque Olmedo / Getty Images

Római kori tárgyra bukkant egy fémdetektoros férfi a Kortessem nevű belga településen. A rézötvözetből készült darabka, egy nagyjából 5-6 centiméteres, üreges dodekaéderből (12 szabályos ötszögből álló alakzat) származhat – írja az IFLScience. A furcsa tárgyról készült kép itt tekinthető meg.

Az elmúlt évszázadok során több mint 100 római dodekaédert találtak Európa szerte, mindegyikre ugyanazok a külső jegyek jellemzőek: a lapok közepén különböző méretű lyukak, a sarkokon pedig kis gömbök találhatóak. Úgy tűnik ezek a tárgyak kifejezetten fontosak lehettek a tulajdonosaik számára, ugyanis pénzükkel egy helyen tárolták, és némelyiken javítások nyomait is fel lehet fedezni.

Azt azonban senki sem tudja, mire is használták ezeket a különösön kellékeket.

Bár látszólag nagy volt a jelentőségük, nem esik szó róluk semelyik történelmi feljegyzésben vagy korabeli elbeszélésben. Egyes találgatások szerint mérőeszköz lehetett, mások úgy gondolják kötéshez használhatták, a Flamand Örökségvédelmi Ügynökség azonban úgy gondolja, ezek a találgatások tévesek.

A szervezet azt mondja, a dodekaéderek nem használati tárgyak voltak, sokkal inkább mágikus, vallásos jelentőségük lehetett. Ez megmagyarázná, miért találtak többet is temetkezési helyeken, illetve azt is, hogy miért tartották ekkora becsben az emberek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik