Tudomány

A hangyák ki tudják szagolni a rákot a vizeletben

Rundstedt B. Rovillos / Getty Images
Rundstedt B. Rovillos / Getty Images

Azt már korábban is tudni lehetett, hogy számos ráktípus képes megváltoztatni a vizelet szagát, azonban egy, a Sorbonne Egyetemen végzett kutatás megállapította, hogy a hangyák is képesek kiszagolni ezeket a változásokat – írja az Independent.

A jelenlegi vizsgálathoz a kutatók 70, a Formica fusca fajhoz tartozó hangya elé tették ki daganatos és egészséges egerek vizeletmintáját. Három kísérlet után a hangyák képesek voltak megkülönböztetni az egészséges egerek vizeletszagát – ennek oka a kutatók szerint a hangyák rendkívül érzékeny szaglórendszerében keresendő.

A Royal Society biológiai folyóiratában közzétett publikáció szerint a rovarokat költséghatékony módon lehetne használni a rákos megbetegedések azonosítására. A tanulmány szerzője, Patrizia d’Ettorre professzor szerint a hangyák asszociatív tanulással könnyedén rávezethetők a detektálási folyamatra, és még tartani is olcsón lehet őket.

A következő lépés az lesz, hogy emberi mintákkal is próbára tegyék a rovarokat. Korábbi kutatások kimutatták, hogy a kutyák is képesek a vizelet szagából felismerni a rákot, miután kiképezték őket erre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik