Tudomány

Megtalálták galaxisunk peremét

Szakértők egy csoportja több mint 200, a Tejútrendszer pereméhez tartozó csillagra bukkant – írja a Gizmodo.

A legtávolabbi objektum több mint 1 millió fényévre fekszik, nagyjából félúton bolygónk és az Androméda-galaxis között.

Az érintett 208 égitest úgynevezett RR Lyrae típusú csillag, ezen objektumok fényereje a Földről nézve változik. Az ilyen csillagok jellemzően ősiek, és rendszeresen kivilágosodnak, majd elhalványulnak. Ez a folyamat lehetővé teszi, hogy kiszámítsák, milyen távol vannak. A friss eredmények alapján a peremen lévő objektumok nagyjából félúton helyezkednek el a Föld és galaktikus szomszédunk, az Androméda-galaxis között.

„Ez a tanulmány újradefiniálja, mi képezi galaxisunk külső határait” – mondta Raja GuhaThakurta, a Santa Cruz-i Kaliforniai Egyetem munkatársa és a csapat tagja. Mint hozzátette, a Tejútrendszer és az Androméda olyan hatalmas, hogy alig van tér a két galaxis között.

Liyao Xie / Getty Images

A Tejútrendszer különböző részekből épül fel, a központi elem egy vékony, spirális korong, amely megközelítőleg 100 ezer fényév átmérőjű. A Naprendszer az egyik erre kapcsolódó karban található. A korongot külső és belső haló veszi körbe, ezekben fekszenek a galaxis legősibb csillagai.

Korábbi publikációk a külső haló szélét 1 millió fényévnyire helyezték el a Tejútrendszer középpontjától, az új vizsgálat alapján a határ széle valamivel távolabb, körülbelül 1,04 millió fényévnyire van a galaxis közepétől. Az eredmények megerősítik a haló méretére vonatkozó elméleti becsléseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik