Tudomány

Megtalálták a legokosabb kutyafajtát

Egy friss tanulmányban kognitív tesztek alapján mutatják be a legokosabb kutyafajtákat – írja az IFLScience. Meglepő módon a border collie csak második lett, noha a fajtát sokan a legintelligensebb kutyának tartják.

Az első helyen a belga juhászkutya végzett.

Az intelligencia felmérése nem egyszerű, hiszen komplex tulajdonságról van szó. A legújabb kísérletben több mint ezer eb vett részt, az állatokkal olyan tesztsorozatot végeztettek, amely alkalmas a problémamegoldó képesség és stratégia, az impulzuskontroll, a gesztusmegértés, a viselkedésmásolási képesség, a memória, valamint a logikus gondolkodás vizsgálatára.

Sue Zellers / Getty Images

Mint kiderült, több tesztfeladat esetében eltérően teljesítenek az egyes fajták. „A legtöbb fajtának megvoltak a maga erősségei és gyengeségei” – mondta Saara Junttila, a Helsinki Egyetem munkatársa és a csapat tagja. A labrador retriever például jól olvasta az emberi testmozdulatokat, a fajta térbeli problémamegoldó képessége viszont nem volt túl jó. Egyes ebek, így a shetlandi juhászkutyák minden teszten nagyjából ugyanúgy teljesítettek.

A border collie a legtöbb feladatban szépen szerepelt, a belga juhászkutyának viszont így is sikerült 9 ponttal többet elérnie a teszteken. Ezen fajta a megszerezhető 39 pontból 35-öt kapott meg. A belga juhászkutya nem tartozik a legismertebb fajták közé, de gyakran bíznak rá különböző biztonsági feladatokat, például célpontazonosítást.

Noha a belga juhászkutya a legtöbb problémát jól oldotta meg, vannak tesztek, amelyek ezen fajtának is kihívást jelentenek. A térbeli tudatosságot és a késztetésnek való ellenállást felmérő hengerteszten például az egyedek meglehetősen rossz eredményt értek el.

A kutatók is kiemelték, hogy vizsgálatuknak voltak korlátai, a kiválasztott ebek például nem reprezentálták a teljes kutyapopulációt. A későbbi felmérések során érdemes más fajtákat is bevonni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik