Tudomány

Idén már nem lesz tél Magyarországon

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Enyhülés kezdődött térségünkben, délnyugaton már csütörtök délután 10 fok feletti hőmérsékletet mutattak a hőmérők. A tendencia folytatódik, a következő napokban is, karácsonykor már többfelé elérjük a 10 fokot, sőt

az ünnep második napján délnyugaton 15-16 fok is lehet

– írja az Időkép.hu. Jelentős lehűlés, télies fordulat az év utolsó napjaiban sem várható, és egyelőre nem is látszik a modelleken, mikor következhet be leghamarabb: a következő időszak időjárása sokkal inkább kora tavaszra fog emlékeztetni, mintsem a télre.

A Kiderül.hu előrejelzése szerint szombaton reggelig többfelé várható eső, zápor, napközben csak helyenként hullhat csapadék, nagyobb eséllyel a délnyugati megyékben. A délnyugati, majd északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között alakul.

Vasárnap az éjszakai ködfoltok nagy része feloszlik, a változó vastagságú felhőzet (főleg réteg és fátyol) mellett előfordulnak napos körzetek, illetve időszakok. Legfeljebb szitálás fordulhat elő, éjjel esetleg ónos szitálás, a déli szél többnyire mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +4 fok között alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik