Tudomány

Elképesztő távot úszott egy palackorrú delfin

Szlovén szakértők szerint rekordhosszú távot úszott egy partközeli ökotípusú palackorrú delfin – írja az MTI. A Morigenos Társaság kutatói úgy vélik, ez azt jelzi, hogy a véltnél jóval mozgékonyabbak ezek az állatok.

A szlovén szakértők olasz kollégáikkal együttműködve dokumentálták a szlovén nemzeti költőről, France Prešerenről elnevezett delfin mozgását. A példány a Tirrén-tengeren át úszott az Adriai-tenger északi részére, majd a Ligur-tengerre. A szlovén kutatók 2020. február 8-án pillantották meg először a Pirani-öbölben, éppen a költő halálának évfordulóján, amikor a szlovén kultúra napját ünneplik.

Az olasz szakértők feljegyzéseiből kiderül, hogy Prešeren először több mint ezer kilométert tett meg: 2006 és 2017 között Szicíliától északra, a Lipari-szigetek környékén, a Tirrén-tengeren figyelték meg. Később egészen Piranig eljutott, hat hónappal azt követően pedig, hogy utoljára a város térségében látták, már 2000 kilométerrel arrébb tűnt fel, a Ligur-tengeren.

Ez a leghosszabb útvonal, amelyet egy partközeli ökotípusú palackorrú delfinnél megfigyeltek, és a második leghosszabb a palackorrú delfinek mezőnyében.Az ökotípus egy fajon belül olyan genetikai sajátosságokat mutató populációt jelöl, amely alkalmazkodott egy adott környezethez.

Gerard Soury / Getty Images

Tilen Genov, a felfedezésről beszámoló tanulmány vezető szerzője szerint ezekről a delfinekről úgy gondolták, hogy többnyire saját környezetükben maradnak, Prešeren esete ugyanakkor arra utal, hogy valószínűleg nagyobb utazók a vártnál. A vizsgálat fontos lehet a populációk közötti genetikai áramlás megértésének szempontjából.

A 2001 óta működő Morigenos Társaság munkatársai már több mint 400 delfinpéldányt azonosítottak, közülük 150 él Piran környékén. A part menti ökotípusú palackorrú delfin a legfeljebb 18 méter mély, sekélyebb vizeket szereti, és a partvidék 3 kilométeres körzetében marad. A tengeri ökotípusú palackorrú delfin a partoktól jóval távolabb, mintegy 200 kilométerre, a több száz méteres (akár 758 méter) mélységű vizeket kedveli.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik