Tudomány

Tűzhányókat keresnek az Alföld alatt

Molnár-Bernáth László / MTVA
Molnár-Bernáth László / MTVA

A földtörténeti perm időszakban – körülbelül 300-250 millió évvel ezelőtt – rendkívül intenzív vulkáni tevékenység zajlott, lávaöntésekkel és kiterjedt robbanásos kitörésekkel, amelyek eredményei ma Skandináviától a Balkánig megtalálhatók. Ennek maradványaként több kilométer magas hegyvonulatok és mély völgyrendszerek, valamint több millió éve kihűlt vulkánok is húzódnak a Dél-Alföld sík felszíne, a földtörténeti viszonylatban fiatalnak mondható üledékes kőzetek alatt.

A Szegedi Tudományegyetem Ásványtani, Geokémiai és Kőzettani Tanszékén a 2010-es évek elejétől foglalkoznak az Alföld mélyén eltemetett magmás kőzetekkel, 2019 óta pedig folyik egy kutatási projekt, melyhez a magyar mellett német és román szakemberek is csatlakoztak – írja az MTI. A program egyik elsődleges célja

a felszín alatt akár több kilométer mélyen lévő kristályos aljzat magmás kőzeteinek feltérképezése és megértése.

Ezekről a képződményekről idáig csak felületes és gyakran félrevezető ismeretek voltak, elsősorban az 1960-80-as évek olaj- és gázkutatásaihoz kapcsolódóan. A magmás kőzettan, a vulkanológiai és az analitikai vizsgálatok fejlődése, valamint a lokális és regionális földtani ismeretek bővülése ma már lehetővé teszik, hogy ezeknek az eltemetett, idős kőzeteknek a vizsgálatával magmás eseményeket rekonstruáljanak. Rajtuk keresztül pedig az aktív – és akár a társadalomra is kockázatot jelentő – vulkánok működését is jobban megértsék.

A kristályos aljzat kőzeteinek megismerése hiánypótló feladat, amely az alkalmazott kutatásokat, például ásványi nyersanyagok kutatását is nagymértékben elősegíti, jobban tervezhetővé és kivitelezhetővé téve a mélyfúrásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik