Tudomány

Idegen felhőket fotózott a NASA

A James Webb űrtávcső (JWST) és a hawaii W. M. Keck Obszervatórium fényképeken rögzítette a Szaturnusz legnagyobb holdja, a Titán felhőinek mozgását – írja a New Scientist. A Titan az egyetlen olyan hold a Naprendszerben, amelynek sűrű légköre van, és jelenlegi tudásunk szerint ez az egyetlen olyan égitest a Földön kívül, amely folyókkal, tavakkal és tengerekkel bír. A felszínén található folyadékok azonban nem vízből, hanem metánból, etánból és más szénhidrogénekből állnak.

A tudósok abban bíznak, a friss fotók segítenek majd megérteni és tanulmányozni az égitest időjárási mintáit és gázösszetételét. A JWST által november 4-én készített képen látható a Titan legnagyobb tengere, a Kraken Mare, valamint több fehér felhő is.

NASA, ESA, CSA, W. M. Keck Observatory, A. Pagan (STScI). Science: Webb Titan GTO Team

Mivel a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a felhők mozognak-e, illetve változik-e a formájuk, megkérték a W. M. Keck Obszervatórium szakembereit, hogy két nappal később készítsenek ők is egy felvételt a holdról. A november 6-ai képekkel összevetve megállapítható, hogy a felhők alakja valóban megváltozott, de ugyanazon a helyen maradtak.

A JWST segítségével 2023-ban tovább szeretnék vizsgálni a Titant, hogy megállapítsák légkörének és felszínének pontos összetételét, illetve ki szeretnék deríteni, miért ennyire fényes az égitest déli sarka a fényképeken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik