Tudomány

Emberi széklettel is lehet gyógyítani

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság (FDA) első alkalommal fogadott el olyan kezelést, amely adományozott emberi ürüléken alapul – írja a Live Science. A Rebyota donorok székletéből gyűjtött bélbaktériumokat hasznosít, a terápiával egy potenciálisan életveszélyes fertőzést tudnak megelőzni.

A folyékony készítményt a páciens végbelén át viszik be, a Rebyota révén helyreállhat a bél mikrobáinak egyensúlya.

A kezelést 18 év felett alkalmazhatják olyan betegeknél, akiket korábban a Clostridioides difficile baktérium ismétlődő fertőzése miatt kezeltek. A kórokozó képes felborítani a bél egyensúlyát, ha a normál mikrobák például antibiotikumok miatt kiszorulnak.

A megbetegedés leginkább a 65 év felettieket, illetve a legyengült immunrendszerű embereket fenyegeti. A Clostridioides difficile hasmenést, hasi fájdalmat, lázat és vastagbélgyulladást idézhet elő, esetenként pedig szervelégtelenséghez és halálhoz vezethet. A fertőzés évente mintegy félmillió amerikait érint, hatból egy páciensnél pedig a betegség két-nyolc héten belül kiújul.

Dana Neely / Getty Images

Bár antibiotikummal sokszor kezelhető a fertőzés, a gyógyszerek tovább gyengíthetik a bél mikrobiomját, a Clostridioides difficilének ráadásul vannak ellenálló törzsei. Sok orvos a székletmikrobiota-transzplantációt tekinti alternatívának, eddig az FDA azonban nem hagyott jóvá vonatkozó készítményt.

A Rebyota az első olyan széklet alapú termék, amelyet a hatóság engedélyezett. A klinikai vizsgálatok szerint az egydózisos kezelés 29,4 százalékkal csökkenti az antibiotikumos kezelést követő nyolc hétben a fertőzés újbóli jelentkezését.

A készítmény alapját jelentő székletből gondosan kiszűrik a kórkozókat, ennek ellenére előfordulhatnak mellékhatások. Ezek közül a leggyakoribbak a hasi fájdalom, a hasmenés, a hasi puffadás, a gázképződés és a hányinger.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik