Tudomány

Macskák segítségével nyomozhatnak a rendőrök

Az ausztrál Flinders Egyetem tanulmánya alapján macskák és más házi kedvencek is segíthetik a bűnügyi helyszínelők munkáját − közölte az IFLScience. A kutatás szerint az állatok bundáján fellelhetők olyan emberi DNS-minták, amelyek fontosak lehetnek a nyomozások során.

Carlos G. Lopez / Getty Images

A vizsgált házi macskák 80 százalékán találtak olyan genetikai anyagot, amely alapján be tudtak azonosítani egy-egy személyt. Nemcsak a macskákkal egy háztartásban élők mintáit észlelték az állatok szőrzetében, hanem egyszeri látogatókét is. Ez alapján lehetséges, hogy akár egy betörőnek is a nyomára bukkanhatnak ezzel a módszerrel.

A kutatók a jövőben még több kísérletet akarnak végezni, hogy megtudják, eredményeik reprezentatívak-e, illetve azt is meg szeretnék majd vizsgálni, hogy a kutyák bundája is hasonlóan jól megőrzi-e a velük kapcsolatba kerülő személyek lenyomatát.

Heidi Monkman, a Flinders Egyetem doktorandusza elmondta, egyelőre még nem keresték meg a CSI és más helyszínelős sorozatok készítői, de nagyon szívesen fogadná a hívásukat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik