Tudomány

Hold körüli útra viszi 25 évvel fiatalabb feleségét egy milliárdos

A világ első űrturistája, a 82 éves Dennis Tito amerikai milliárdos és felesége, Akiko is jegyet váltott a SpaceX űrhajójára – írja az MTI. A Starship a Holdat fogja megkerülni.

A 82 éves Tito szerdán jelentette be, hogy 2021 augusztusában szerződést kötött a SpaceX-szel, a megállapodás öt éven belüli űrutazásra tartalmaz opciót.

A pontos dátum még nincs kijelölve, Tito pedig azt sem árulta el, hogy mennyit fizetett az egy hétig tartó útért. A Starship a tervek szerint mintegy 200 kilométerre közelíti majd meg a Hold felszínét. A milliárdos annyit elárult, hogy rajta és feleségén kívül még tíz jelentkező akadt.

KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / AFP Dennis Tito 2009-ben.

A Hold körüli útra egyébként nem a Tito házaspár az első jelentkező. Maezava Juszaku japán milliárdos már 2018-ban bejelentette, hogy nyolc, lehetőleg művész kísérővel jegyet vált az útra.

2001-ben Tito lett a világ első űrturistája, akkor 20 millió dollárt fizetett azért, hogy eljusson a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), ahol a nyolc napot töltött el. A CNBC szerint a milliárdos 2020-ban házasodott össze a most 57 éves Akikóval, aki ingatlanbefektetőként dolgozik, és mérnöki diplomája, illetve pilóta engedélye is van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik