Tudomány

Mátyás király börtönbe vetette anyja testvérét

A Szilágyi família a XV. század közepén az egyik legelőkelőbb magyar nemesi családnak számított, mely Erzsébet nevű leányát a feltörekvő hadvezérhez, Hunyadi Jánoshoz adta, aki az 1440-es évektől páratlan karriert futott be. A Hunyadi-Szilágyi liga ennek köszönhetően a keleti országrész meghatározó hatalmi tényezőjévé vált, közben pedig Erzsébet öccse, Szilágyi Mihály a törökverő hős egyik leghűségesebb harcostársa lett – írja a Rubicon.hu.

Mátyás nem tűrte, hogy korlátozzák

Részt vett a várnai, majd a második rigómezei csatában is, az 1456-os nándorfehérvári diadalban pedig oroszlánrészt vállalt, ugyanis a török ostrom idején ő volt a Duna-parti vár kapitánya, Hunyadi János, majd László halála után Szilágyi lett a család feje. V. László király elhunyta után a Hunyadiak részéről ő hozta tető alá a két rivális bárói csoportosulás, a Garai-Újlaki- és a Hunyadi-Szilágyi-liga között kompromisszumot teremtő szegedi egyezményt.

Ez tette lehetővé Mátyás trónra kerülését Szilágyi Mihály kormányzósága mellett.

Ő volt az is, aki Buda alatt táborozó seregével „rábeszélte” a habozó nemes urakat unokaöccse megválasztására. Szilágyi – érdemeinek köszönhetően – a Prágából hazatérő 15 esztendős királytól besztercei grófi címet kapott, ám a két rokon közötti harmonikus viszony hamarosan tovaszállt.

Wikipedia.hu Mátyás ábrázolása a korabeli Chronica Hungarorum egyik kiadásában

A konfliktus egyik oka az volt, hogy új uradalmának lakossága cseppet sem szívelte a kormányzót, Szilágyi pedig – heves vérmérsékleténél fogva – a felkelő városokban véres módszerekkel tett és tartott rendet, ami nem nyerte el a király tetszését. Ennél is fontosabb volt azonban, hogy a várakozással ellentétben Mátyás rendkívül tettre kész és önfejű uralkodónak bizonyult, aki szemmel láthatóan nem akarta kivárni azt az öt évet, míg nagybátyja kormányzói mandátuma megszűnik.

Börtön, majd török fogság

A viszony olyannyira elmérgesedett, hogy 1458 nyarán, Simontornyán Szilágyi szövetségre lépett a Garaiakkal. Mátyás erre 1458 őszén tiszai táborába rendelte nagybátyját, október 8-án pedig vasra verette, és Világos várába záratta az idős hadvezért.

A gubernátor 10 hónapon keresztül börtönben maradt, szabadulását pedig csak hű szolgálóinak és jobbágyainak köszönhette, akik 1459 augusztusában – egy török támadásról szóló híreszteléssel – elcsalták az őrséget Világos várából. Míg fogva tartói távol voltak, Szilágyi megszabadulhatott láncaitól, hamarosan pedig követeket küldött Mátyáshoz, aki egy hónappal később szívélyesen fogadta rokonát, majd rábízta Erdély és a Délvidék irányítását, valamint a török elleni háború vezetését is.

Szilágyi Mihály 60 évesen, 1460 során hadjáratot indított Szerbiába, ám a török túlerő ellenében, egy balszerencsés ütközetben seregével együtt fogságba esett. A hadvezért hamarosan Konstantinápolyba hurcolták, ahol II. Mehmed parancsára később fejét vették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik