Tudomány

Egyre kevesebb ételt dobnak kukába a magyarok

Magali Cohen / Hans Lucas via AFP
Magali Cohen / Hans Lucas via AFP

Jelentős mértékben, 24 százalékkal csökkent a magyar háztartások élelmiszerpazarlása az elmúlt 5 évben – írja az MTI a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) közleménye alapján.

A Maradék nélkül program keretében 2016 óta követik nyomon a magyar lakosság élelmiszerpazarlását. A kutatók eddig háromszor, 2016-ban, 2019-ben és 2021-ben mérték fel uniós módszertan alapján a szilárd és folyékony halmazállapotú élelmiszerhulladékokat a háztartásokban. Az első, 2016-os adatok szerint a magyarok fejenként 65,5 kilogramm élelmiszerhulladékot termeltek évente, amelynek mintegy fele, 33,1 kilogramm volt a tényleges pazarlás.

A pazarlás, vagyis a feleslegesen kidobott élelmiszerek mennyisége 2019-re 31,9 kilogrammra mérséklődött, a legfrissebb adat pedig 25,2 kilogrammra, a mérések tehát javuló tendenciát mutatnak.

A hivatal tájékoztatása szerint a látványos csökkenés elsősorban a pékáruk esetében figyelhető meg: öt év alatt fejenként 3,1 kilóval sikerült csökkenteni az éves elpazarolt kenyér, kifli és zsemle mennyiségét. A készételekkel is sokkal takarékosabban bánik a magyar lakosság, ebben a kategóriában a csökkenés fejenként évi 2,6 kilogramm volt. A leggyakrabban elpazarolt élelmiszerek között továbbra is az ételmaradékok vezetnek. Ezt a friss zöldségek és gyümölcsök, a kenyér, illetve egyéb pékáruk, majd a tejtermékek követik.

A felmérések alapján a magyarok egyre tudatosabban bánnak az élelmiszerekkel, az összes élelmiszerpazarlás azonban még így is tetemes, évi 245 ezer tonna.

A feleslegesen megvásárolt élelmiszerekből 450 ezer ember lakhatna jól egy éven át, napi három bőséges étkezéssel számolva – ismertette a Nébih. Egyben azt is jelezték, hogy a jelenlegi élelmiszerárak mellett egy átlagos magyar állampolgár évente 35 ezer forint értékű élelmiszert pazarol el. Ha a 2016-oshoz képest változatlan lenne a pazarlás mértéke, az összeg 44 ezer forint lenne.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik