Tudomány

Kannibál aligátort vettek videóra

Zen Rial / Getty Images
Zen Rial / Getty Images

Tammy Shaw Port Charlotte-i lakos augusztus 4-én a floridai Silver Springs Állami Parkban evezett, amikor egy különös jelenetre lett figyelmes – írja a Live Science. A nő felfújható csónakjától nem messze egy méretes aligátor volt a vízben, szájában egy másik aligátor ernyedt testét tartotta. Shaw több képet és videót is készített az esetről, a felvételeket egy Facebook-csoportban osztotta meg.

Adam Rosenblatt, az Észak-Floridai Egyetem biológusa szerint az aligátorok körében a kannibalizmus nem ritka. A szakértő a mississippi aligátorok vizsgálatára specializálódott.

Az alligátorok bármit megesznek, amit csak körbe tudnak fogni az állkapcsukkal, beleértve az emlősöket, madarakat, hüllőket, kétéltűeket, halakat, rovarokat, rákféléket, csigákat, sőt néha gyümölcsöket és magvakat is

– mondta. A ragadozók az éhségtől hajtva, esetenként területüket védve fogyasztják el fajtársaikat.

Rosenblatt szerint az aligátorok a vadászat mesterei, a nagyobb zsákmányoknál, így a disznóknál és szarvasoknál lopakodva közelítenek. A ragadozók néha órákat várnak az inni érkező méretesebb prédára, majd nagyjából egy méter távolságból csapnak le. A megragadott zsákmányt a vízbe húzzák, ahol az megfullad. Az aligátorok esetenként a vízben forgással törik el a préda csontjait, a teknősök páncélját pedig erőteljes állkapcsukkal roppantják össze. A kisebb állatokat egyben, a nagyobbakat darabokban fogyasztják el.

Noha a legtöbb modern kultúrában a kannibalizmus tabunak számít, Rosenblatt szerint az állatok körében nem ritka. Többek között az oroszlánoknál és a csimpánzoknál is dokumentálták a jelenséget.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik