Tudomány

Megtalálhatták a helyet, ahol Szent Péter született

János evangéliuma Bétszaida halásztelepülését azonosítja Péter, András és Fülöp apostolok születési helyeként, emellett Jézus Krisztus két híres csodája is ide köthető. Egy új vizsgálat segíthet a város, illetve Péter és András egykori házának a lokalizálásában – írja az IFLScience.

Régészek egy csoportja a közelmúltban a Kineret-tó közelében fekvő El-Aradzsnál folytatott ásatást egy, a bizánci periódusra datálható bazilikánál. A lelőhelyen egy olyan feliratra bukkantak, amely Péter apostolra utal. A Mordechai Aviam, a Kinnereti Főiskola munkatársa és Steven Notley, a Nyack College kutatója által vezetett csapat szerint a székesegyház Péter, illetve testvére, András születési helyét jelöli.

Bár Péter születése és az építkezés között nagyjából 500 év telt el, a szakértők úgy gondolják, hogy a bizonyítékok meggyőzőek. Notley szerint a bazilikát talán az apostol tiszteletére szentelték.

Dave G. Houser / Getty Images

János evangéliuma városként hivatkozik Bétszaidára, mai mércével viszont inkább egy falu volt. Tudjuk, hogy a három innen származó apostol a Kineret-tavon halászott, ez pedig viszonylag leszűkíti a potenciális lelőhelyek számát. El-Aradzs egyike a három jelöltnek.

Willibald bajor püspök 8. századi feljegyzéséből tudjuk, hogy Bétszaidában Péter és András egykori házára egy templomot emeltek.

A kutatók úgy vélik, hogy ezt az épületet találták meg, a további leletek pedig megerősítik majd elméletüket.

Érdemes hozzátenni, hogy amennyiben valóban a Willibald által leírt templomot fedezték fel, az még nem jelenti azt, hogy a székesegyház ténylegesen az apostolok házának helyén állt. Remélhetőleg a későbbi feltárásokkal jobban megismerhetik a lelőhelyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik