Tudomány

Lopott emberi szerveket akart eladni egy amerikai férfi

East Pennsboro Township Police Dept.
East Pennsboro Township Police Dept.

Többi között holttesttel való visszaéléssel, lopott tárgyak megszerzésével gyanúsítják a negyvenéves pennsylvaniai Jeremy Lee Pauley-t, akit még július 22-én tartóztattak le és most csütörtökön kellett megjelennie a bíróságon. A rendőrség szerint lopott emberi szerveket próbált megvenni, hogy azokat Facebookon adhassa el. Az Arkansasi Orvostudományi Egyetem szóvivője elmondta, a szerveket nekik ajánlották fel. Leslie Taylor azt mondta, azokat egy temetkezési vállalat dolgozója ellopta és próbálta eladni. Hozzátette: az ügyben szövetségi nyomozás zajlik. Amikor egy riporter próbálta elérni a temetkezési vállalatot, a képviselőjük egyszerűen rátette a telefont.

Pauley-t 50 ezer dolláros, átszámítva húszmillió forintos óvadék fejében szabadon engedték. A CBS cikkében arról is ír, megtalálták a férfi Facebook-oldalát, ahol a szerveket árulta. A rendőrök a férfi házánál tett látogatásuk során bukkantak emberi szervekre, közöttük gyerekekére is bukkantak. A temetkezési vállalkozó munkatársának négyezer dollárt, átszámítva 1,6 millió forintot fizetett volna.

A Facebook nem kommentálta az ügyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik