Tudomány

Levágta a saját heréjét, miközben azt álmodta, hogy húst szeletel

Ian Forsyth / Getty Images
Ian Forsyth / Getty Images

Kritikus állapotban van egy negyvenhét éves ghánai farmer, miután véletlenül levágta a saját heréjét alvás közben. Kofi Atta a BBC afrikai kiadásának azt mondta, jelenleg kórházban van, infúziót és injekciókat kap, de műtétre is szüksége lesz. Hozzátette: álmából kelt fel, amikor észrevette, hogy vérzik szeméremtájékon és fájdalmat érez a heréje, illetve a pénisze körül.

A BBC-nek azt mondta, szundikálás céljából helyezkedett el a székében, el is szenderült, majd azt álmodta, hogy húst vág. Hozzáteszi: elképesztően valóságosnak tűnt az álom. Miután felébredt, segítségért kiabált, két szomszédja oda is szaladt. Bár fogalma nem volt arról, hogy mi történt, próbált felállni, hiába fájtak a nemi szervei.

Kicsit sem emlékszem arra például, hogy a kés hogy került hozzám

– tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik