Tudomány

15 tonna szemetet gyűjtöttek össze a Tiszából

Rekordmennyiségű, több mint 15 tonna szemetet gyűjtöttek össze a X. Jubileumi Felső-Tiszai PET Kupa résztvevői – közölte a szervező Természetfilm.hu Egyesület kedden az MTI-vel.

A csapatok 2880 zsák hulladékot gyűjtöttek össze a megszokottnál hosszabb versenyen, a Tisza Cigánd és Tiszadada közötti 86 kilométeres szakaszán.

A versenyzők hat napon át szedték a hulladékot. A szervezők szerint nem telt el úgy nap, hogy a „petkalózok” legalább egytonnányi hulladékot ne emeltek volna ki a folyó árteréből, de Tokajtól Tiszaladányig, a 14 kilométeres távon napi rekordot állítottak fel csaknem öt tonna összegyűjtött hulladékkal. A csapatok már a vízen előre szelektálták a begyűjtött szemét nagyobb részét.

japatino / Getty Images

A pillepalackokból épült hajók versenyében a legtöbb hulladékot a tavalyi címvédő, a Siemens Energy vállalati önkéntesekből és gyerekeikből álló csapata nyerte 540 zsákkal. A csapat közel kétszer annyi hulladékot szedett össze, mint az őket követő legjobb csapatok, amivel saját rekordjukat is jócskán túlszárnyalták. A csapat az egy főre vetített hulladékgyűjtésben is a legjobbnak bizonyult, ezzel megszerezte a legszorgalmasabb legénységnek járó Tisza Hőse díjat is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik