Tudomány

Két aszteroida is érkezik a hétvégén

A hétvégén két hatalmas aszteroida közelíti meg a Földet – írja a Live Science. A 2016 CZ31 jelű objektum szombaton, éjjel 1 óra környékén, a 2013 CU83 pedig vasárnap, 1:37 körül lesz a legközelebb.

Mindkét égitest meglehetősen nagy, de biztonságos távolságban fognak elhaladni.

Az első kisbolygó a becslések alapján 122 méter átmérőjű. Az aszteroida 2,8 millió kilométerre halad majd el. A NASA szerint a 2016 CZ31 2028 januárjában fog visszatérni.

A 2013 CU83 valamivel nagyobb, 183 méter széles, viszont jóval távolabb, 6,9 millió kilométerre lesz.

MARK GARLICK / Getty Images

Méretük és közelségük miatt az aszteroidák potenciálisan veszélyesnek számítanak, ez azonban még nem jelenti azt, hogy ténylegesen fenyegetik a Földet. A NASA és partnerei folyamatosan kutatják az olyan égitesteket, amelyek veszélyt jelenthetnek a Földre, egyelőre azonban nem találtak olyan nagyobb objektumot, amely belátható időn belül becsapódhatna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik