Tudomány

1,6 millió fényév hosszú lökéshullámot észleltek

Egy május elején megjelent tanulmány alapján két hatalmas galaxishalmaz ütközése óriási lökéshullámokat alakít ki – írja a Space.com. Helen Russell, a Nottinghami Egyetem munkatársa és kollégái a NASA Chandra űrtávcsövének adatait elemezték.

A galaxishalmazok össztömegének töredéke származik csak maguktól a rendszerektől, a nagy részét a sötét anyag és hevített gáz, úgynevezett intergalaktikus anyag adja. A szélsőségesen forró gáz jelentős röntgensugárzást hoz létre. Amikor két halmaz érintkezik, az egyes galaxisok elcsúsznak egymás mellett, az intergalaktikus anyag összeütközve viszont hatalmas lökéshullámokat generál.

A Chandra az Abell 2146 nevű egybeolvadást figyelte meg, amely 2,8 milliárd fényévre található. Az űrtávcsővel 23 napon át gyűjtötték az adatokat, ennél részletesebben még nem vizsgáltak galaxishalmazok által keltett lökéshullámokat.

Ray Massey / Getty Images

A találkozás során az egyik halmaz átesik a másikon, a folyamat révén pedig két hullám alakul ki: egy elülső lökéshullámfront, illetve az azt követő hullám.

A fő lökéshullámfront elképesztő hosszúságú, 1,6 millió fényéves.

A csapat elsőként a galaxishalmazok keltette hullámok szélességét is fel tudta mérni, az elülső 55, a hátsó pedig 35 ezer fényéves.

A szakértők azt is megerősítették, hogy a második hullámban a gáz energiája, azaz hője elsősorban nem ütközésekkel, hanem a lökéshullám nyomására jön létre. Az intergalaktikus anyagban a részecskék véletlen sebessége nagyjából 290 kilométer per másodperc, és átlagosan 50 ezer fényévet utazhatnak, mire találkoznak egymással. Mindez azt jelenti, hogy a részecskék ütközése létrehoz hőt, de a folyamat nagyon lassú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik