Tudomány

Fogékonyabbak a magas emberek bizonyos betegségekre

Egy új tanulmányban Sridharan Raghavan, a Coloradói Egyetem Anschutz Orvostudományi Központjának munkatársa és kollégái a magasság és a különböző betegségek, illetve egészségi állapotok kapcsolatát vizsgálják – írja a The Guardian. A szakértők a genetikailag megszabott és a tényleges magasságot is figyelembe vették, egy korábbi, nagy adatbázis révén mintegy 250 ezer személy információihoz fértek hozzá.

A korábbi vizsgálatok alapján a magasság a szívbetegségtől a rákig különböző rendellenességekkel hozható összefüggésbe. Egészen mostanáig viszont nem sikerült egyértelműen bizonyítani, hogy a kapcsolat hátterében valóban a magasság, és egyéb, a magasságot befolyásoló faktorok, például a táplálkozás vagy a szocioökonómiai státusz állnak.

Westend61 / Getty Images

A csapat több mint ezer egészségi problémát és vonást vizsgált, az eredmények pedig megerősítették a korábbi, kisebb elemzések következtetéseit.

Úgy tűnik, a magasabb emberek nagyobb eséllyel szenvednek pitvarfibrillációtól és visszértől, a koszorúér-betegség, a magas vérnyomás és a magas koleszterinszint viszont kevésbé fenyegeti őket.

Az adatok alapján a perifériás neuropátia is gyakoribb a magas személyeknél, ezt a végtagok idegeinek sérülése, illetve a bőr- és csontfertőzések, például a lábszár- és lábfekély idézi elő.

„Bizonyítékokat találtunk arra vonatkozóan, hogy a felnőttkori magasság több mint száz klinikai vonásra lehet hatással, köztük számos olyan állapotra, amelyek rossz kimenetellel és életminőséggel állnak kapcsolatba – ilyenek a perifériás neuropátia, az alsó végtagi fekélyek és a krónikus vénás elégtelenség” – mondta Raghavan. A kutatók szerint a magasság sok betegség eddig el nem ismert kockázati tényezője lehet, a szakértők ugyanakkor kiemelték, egyes eredményeik tisztázásához további vizsgálatokra lesz szükség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik