Tudomány

Ezt tegyük, ha nincs nálunk gyógyszer, de kínoz a fejfájás!

Getty Images
Getty Images
A fejfájásnak számtalan oka lehet. Kiválthatja a kimerültség, az időjárás változása, a helytelen testtartás, izomfeszülés, vagy éppen vércukorszint ingadozása is. Ha nem szeretnénk feltétlenül rögtön gyógyszert bevenni vagy nincs nálunk, próbáljuk ki az alábbi természetes megoldások valamelyikét!

Igyunk sok vizet

A víz szükséges a tápanyagok szállításához, és a felesleges melléktermékek eltávolításához is. A fejfájás egyike a leggyakrabban előforduló panaszoknak. Fellépésekor először érdemes egy-két pohár vízzel megpróbálkozni, ugyanis a folyadékhiány gyakran jár együtt fejfájással.

Amint pótoltuk a folyadék egy bizonyos mennyiségét, hamar elmúlhatnak a panaszok. Célszerű tehát megelőzés gyanánt is odafigyelni arra, hogy mennyi folyadékot viszünk be egy nap.

Tipp: óránként igyunk meg két deci vizet. Segítség lehet egy olyan applikáció letöltése is, ahol jelölhetjük, hányadik pohárnál járunk, ezáltal számolhatjuk az elfogyasztott víz mennyiségét.

Tea

Az időjárási front által előidézett fejfájást már egyetlen csésze cickafarktea is megszüntetheti. Érdemes lehet kipróbálni a gyömbérteát, amely a népgyógyászati tapasztalatok szerint a fájdalomcsillapítás mellett vérkeringés-javító hatással bír.

Tipp: egy két-három centiméteres darab friss gyömbért tegyünk forrásban levő vízbe, majd hagyjuk ázni 10 percig. Szűrjük le, és ízesítsük mézzel, citrommal.

Kávé

A kávéban lévő koffein energizál, segít koncentrálni, emellett enyhíti a migrént és a fejfájást, mivel összehúzza az ereket az agyban.

Tipp: igyunk egy kis bögre kávét.

Gyógyíts hideg vízzel

A hideg borogatás remek trükk, ugyanis a hatására keletkező inger elnyomja a fájdalomért felelős jeleket.

Tipp: tegyünk 3-4 jégkockát egy nedves konyharuhába, majd 5-10 percig hagyjuk a borogatást a tarkónkon.

Kócoljuk össze a hajunkat!

A fejtetőn összefogott copf sokak kedvence, hiszen egyszerű és stílusos. Viszont gyakran érezhetünk miatta akár migrénszerű fájdalmat is. A Columbia University Medical Center professzora, Dr. Denise E. Chou szerint, azoknak fájhat a feje a lófaroktól, akik egyébként is migrénesek vagy arra hajlamosak. Nekik érzékenyebbek a fejbőrükben futó idegeik, melyeket a folyamatos feszítés összezavarhat és fájdalom érzetét tudja kelteni.

Tipp: fogjuk meg a hajunkat, és óvatosan húzogassuk, kócoljuk össze. Nem gondolnád, de tényleg jótékonyan hat a vérkeringésre, és elmulasztja a fájdalmat.

Akupresszúra

Ha hasogat a fejünk, ösztönösen a halántékunkra tesszük a kezünket. Próbáljuk meg ujjunkkal kimasszírozni a fájdalmat, vagyis alkalmazzuk az akupresszúrát.

Az akupresszúra tulajdonképpen egy masszázs, amit nemcsak fejfájásra, hanem más betegségek esetében is lehet alkalmazni. A hagyományos, ősi kínai orvosláshoz tartozik, de maga a masszázs nem igényel különleges speciális előképzettség sem.

Tipp: először is üljünk le egy számunkra kényelmes helyre, és lazítsunk egy kicsit. A pontmasszírozást gyengéden kezdjük, majd körkörös mozgást alkalmazzunk. A nyomás, masszírozás erejét lassan fokozzuk, de soha ne érjük el azt a szintet, ami már fájdalmas. A masszírozás időtartama általában pontonként 20-60 másodperc. A fejfájás általában már a masszázs alatt vagy az azt követő 5-10 percben eltűnik.

Igaz, testünkön több mint háromszáz akupresszúrás pont található, mi mutatunk hármat, aminek stimulálásával elmulasztható a fejfájás.

Yingxiang pontok: két szimmetrikus pontról van szó, melyeket úgy lehet a legegyszerűbben megtalálni, ha az ajkunk felett, de az orrunk alatt levő kis gödröcskéket kitapogatjuk. Ezeknek a pontoknak a stimulálása enyhíti a stresszt, a fejfájást, és még a fogfájást is csökkenti.

Tian Zhu pontok:a pontok a fej hátsó részén, középen helyezkednek el. Súlyos fejfájás és migrén esetén ezeket a pontokat mindenképpen jó, ha masszírozzuk.

A Shuai Gu pontok a fülünk fölött, 2-3 cm-re a halántékunktól helyezkednek el. Ha jó helyen járunk, akkor érezni fogunk egy kis gödröt, de egy perc masszázs, és máris csökken a szem fáradtsága és a fejfájás.

Hirdetés

Algoflex Forte Dolo, Algoflex Rapid ibuprofén tartalmú vény nélkül kapható gyógyszerek. Algoflex Duo ibuprofént kombinációban tartalmazó, vény nélkül kapható gyógyszer.

OPELLA HEALTHCARE COMMERCIAL KFT. – 1045 Budapest, Tó u. 1-5. – Telefon: (+36 1) 505 0050 Gyógyszer- és egyéb termékinformáció: (+36 1) 505 0055 – Web: www.sanofi.hu , www.algoflex.hu MAT-HU-HU-2200668 (2022.05.13.)

 

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik