Tudomány

Ritka kincsre bukkant egy nő egy jótékonysági boltban

34,99 dollárért (mintegy 13 ezer forintért) vásárolt meg egy 2 ezer éves márvány mellszobrot egy texasi nő – írja az IFLScience a CNN-re hivatkozva. Laura Young azt hitte, az alkotás egy másolat, de utóbb kiderült, hogy egy valódi, a Római Birodalomban készült szobrot szerzett be. Mint elmondta, érdekesnek tűnő tárgyakat keresett, a 35 dolláros alkotást pedig nem volt oka nem megvenni.

Young még 2018-ban vásárolta meg a műkincset a Goodwill nonprofit szervezet egyik jótékonysági boltjában, a leletet aztán saját nappalijában helyezte el. Régiségrajongóként sejtette, hogy a tárgy értékes lehet. Ezt Google-keresések is megerősítették, később pedig azonosítás és értékbecslés céljából több aukciós házat és szakértőt is megkeresett.

Az amerikai Sotheby’s az 1930-as évekig tudta nyomon követni a szobor történetét, amely ekkor a néhai I. Lajos bajor király gyűjteményéhez tartozott.

A lelet egy pompeji ház méretarányos másolatában állt, a második világháború alatt viszont ellopták.

A tárgyat egy amerikai katona hozhatta el, és végül Texasban kötött ki.

Frank Rothe / Getty Images Illusztráció.

A szobor két személyt ábrázolhat. Az egyik Cnaeus Pompeius Magnus, aki meghatározó római hadvezér és politikus, illetve Julius Caesar szövetségese, majd későbbi ellensége volt. A másik Nero Claudius Drusus Germanicus, aki egy ideig a császári trón várományosa volt, végül pedig három leszármazottjából is uralkodó lett.

Azt nem tudni, hogy a lelet mennyit érhet, de a hasonló mellszobrok általában több tízezer dollárért szoktak elkelni az aukciókon. Young ugyanakkor nem akart a műkincslopás és a háború alatti fosztogatás részese lenni, a nő ezért megállapodást kötött a bajor hatóságokkal. A tárgy még egy évig Texasban, a San Antonió-i Művészeti Múzeumban marad, ezt követően Young szerény megtalálási díjat kap, a szobrot pedig visszajuttatják Németországba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik