Tudomány

A tatárjárás korából származó leleteket találtak Kelebiánál

MORANDI Bruno / hemis.fr / Hemis via AFP
MORANDI Bruno / hemis.fr / Hemis via AFP

A tatárjárás idejére datálható erődítést, valamint zománcozott-aranyozott vereteket, az egykori templom harangjának darabjait és egy érmegyűjteményt is találtak a régészek Kelebia határában – írja az MTI. Rosta Szabolcs, a Kecskeméti Katona József Múzeum régész-igazgatója szerint a Kelebiai Templomhegy a Csiszári legelőn található, a határkerítés tövében, az önkormányzati szürkemarhagulya szomszédságában. A terület első régészeti kutatását még 1913-ban Bibó Bige György szabadkai tanár vezette, hiszen az akkor még Szabadka északi részéhez tartozott.

A rövid ásatás során egy Árpád-kori templom alapzatát tárták fel. Bibó Bige György akkor rendellenes testhelyzetben fekvő, arccal lefelé fordított halottak maradványaira bukkant, emellett több fegyvert, nyíl- és lándzsahegyeket fedezett fel. A tanár úgy vélte, az egykori templomot egy nomád támadás során kunok rombolták le. Az ásatás során az is kiderült, hogy helyi keresztény közösség a templom körüli lakóházakban élt. A helyszínt a munkálatok végén visszatemették. A terület azóta érintetlen volt, mindössze kaszálták a rétet, illetve legeltettek ott.

Bibó Bige György 20. század elején tett felfedezései mára plusz tartalmat kaptak, így szükségessé vált egy hitelesítő feltárás. Az elmúlt években ugyanis sikerült azonosítani Szankon és Tázláron egy tatárjáráshoz köthető erődítésrendszert. Drónnal készült légi fotók alapján pedig kiválóan azonosítható Kelebiánál is az egykor védelmet nyújtó köralakú árok.

A régi és az új információk alapján a régészek úgy gondolják, hogy az 1241-1242. évi tatárjárás pusztításának egy újabb helyszínét fedezték fel.

A Kelebiai Templomhegyen három hete a Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársai kezdtek ásatásokba. Hitelesítették a kisméretű, téglából épített Árpád-kori templom alaprajzát, valamint több helyen átvágták a védelmi célú sáncrendszert. Habár a most megnyitott területen rendellenesen fekvő emberi maradványok nem voltak, a tatárjárás egyértelmű további bizonyítékai nagy számban kerültek elő. Az együttműködő múzeumbarát önkéntesek fémkeresőkkel számos fémtárgyat, köztük a tatárjárás idejéből származó fegyvereket, pénzeket, övcsatot, ékszereket találtak a föld mélyén.

Kapcsolódó
Kannibalizmus kísérte a tatárjárást
Az utóbbi 20 évben egyre több közvetlen bizonyíték kerül elő a tatárjárás okozta pusztításról, némelyek szörnyű emberi tragédiákról árulkodnak.

Rosta Szabolcs hangsúlyozta: kétségtelenül e pusztulási horizonthoz kapcsolhatóak azok a kiemelkedően igényes zománcozott-aranyozott, a francia Limoges-ban készített veretek, melyek egykor a templom körmeneti keresztjét ékesítették. Megtalálták a templom harangjának több darabját is, amely alapján hitelesen lehet azt rekonstruálni a későbbiekben. A templomtól mintegy 200 méterre pedig előkerült egy 91 érméből álló kincs, amelyet egykori tulajdonosa rejtett a föld alá abban a reményben, hogy később majd visszatérhet érte.

Kelebia Község Oktatási, Kulturális és Helyi Értéktár Bizottsága a Kelebiai Templomhegy régészeti leleteit beemelte a helyi értéktárba. A tárgyak a feldolgozás és restaurálás után a feltárás helye szerinti illetékes kiskunhalasi Thorma János Múzeumba kerülnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik