Tudomány

Avar kori kincsekre bukkantak Baranya megyében

Avar kori temetőt tártak fel az elmúlt hónapokban a Baranya megyei Babarcnál – írja az MTI. Az előkerült tárgyakat pénteken mutatták be egy sajtótájékoztatón, a szakértők szerint a temető kiemelkedően gazdag leletanyaggal és komoly tudományos jelentőséggel bír.

L. Simon László, a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) főigazgatója felidézte, hogy a Janus Pannonius Múzeum (JPM) és az Ásatárs Kft. szakemberei az M6-os autópálya Bóly és a horvát határ közötti szakaszának építését megelőző ásatás során bukkantak a lelőhelyre. Tóth Zsolt, a Janus Pannonius Múzeum régésze és a feltárás vezetője elmondta, hogy a Babarc határában fekvő területen 44 sírt találtak.

A lelőhelyen előkerült érmék alapján a temetőt a 7. század eleje-közepe közötti időszakban használták. A helyszín tudományos jelentőségét az adja, hogy segítségével az avar hódítás ideje pontosan datálható, menete pedig rekonstruálható.

A tavaly augusztus és idén január között zajló feltáráson ezüstből készült ivókürtöket, kerámiaedényeket, tucatnyi aranyérmét, számos arany- és ezüstfülbevalót, vaskardokat, íjmerevítőket, ezüstvereteket, valamint kisebb viseleti és használati tárgyakat fedeztek fel.

A lovas sírokból a zablák és kengyelek mellett nagy mennyiségű aranyozott lószerszámdísz is előkerült. Tóth Zsolt szerint a temető alacsony rablottsága miatt a leletek segítségével jól rekonstruálhatók a temetkezési szokások, illetve a korabeli férfi és női viseletek.

John Elk III / Getty Images Illusztráció.

L. Simon László emlékeztetett arra, hogy az elmúlt időszakban lezajlott a régészeti szakma átalakítása Magyarországon, annak keretében pedig idén januártól működik az MNM égisze alatt a korábbi széttagolt rendszert összefogó Nemzeti Régészeti Intézet. Mint mondta, az új struktúra a lehető legmagasabb szinten biztosítja mind a személyi, mind a technológiai hátteret az országban folyó régészeti feltárásokhoz, kutatásokhoz. L. Simon Lászlóz szerint az új rendszernek köszönhetően a jövőben komolyabb forrásokból, hatékonyabban, intenzívebben dolgozhatnak a magyar régészek.

Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese közölte: a feltárások az M6-os autópálya Bóly és az országhatár között épülő szakaszán, egy leendő üzemmérnöki telephely helyén történtek. A sztráda 2024-re épül meg 20 kilométeren három csomóponttal, Villány bekötésével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik