Tudomány koronavírus

Koronavírus okozhatta a 19. századi járványt?

1889-ben egy titokzatos légúti betegség jelent meg Oroszországban, majd szinte az egész világon elterjedt. Az orosznáthaként ismert járványnak több év alatt legalább három hulláma volt, az áldozatok száma a becslések alapján az egymilliót is elérte.

Egyes szakértők úgy vélik, hogy a betegséget egy koronavírus idézhette elő – írja a Live Science a The New York Timesra hivatkozva. A hipotézis már korábban felmerült, most, a SARS-CoV-2 okozta járvány miatt viszont a téma nagyobb figyelmet kap.

A Covid-19-pandémia és az orosznátha között több párhuzamot is találni, a 19. századi járvány idején például bizonyos térségekben szintén bezárták az iskolákat és a munkahelyeket. A fertőzöttek mindkét pandémiában nagy arányban tapasztaltak szag- és ízlésvesztést, illetve hosszú ideig, akár hónapokig tartó tüneteket. Az orosznáthában a Covid-19-hez hasonlóan sokkal több idős ember halt meg, mint kisgyermek.

fotograzia / Getty Images

Peter Palese, az Icahn School of Medicine at Mount Sinai munkatársa szerint a hasonlóságok ellenére továbbra is spekulatív, hogy az orosznátha hátterében egy koronavírus állt.

Elképzelhető, hogy az elméletre vannak szilárd bizonyítékok, ezeket azonban még nem találták meg.

Dr. Jeffery Taubenberger, az Amerikai Allergiák és Fertőző Betegségek Kutatóközpontjának szakértője és John Oxford, a Queen Mary University of London virológusa éppen ilyen bizonyítékok után kutat. A szakértők az 1918-as spanyolnáthát megelőző tüdőszövetmintákat vizsgálják az influenza- és a koronavírusok nyomait keresve, abban bízva, hogy az orosznátha kórokozóját is felfedezhetik. Hasonló projektet folytat Dr. Scott Podolsky, a Harvard Medical School munkatársa és Dominic W. Hall, a Warren Anatómiai Múzeum szakembere.

Amennyiben valamelyik mintában sikerül kimutatni a kórokozó genetikai anyagát, az a járvány végének megértésében is segíthet. A korabeli híradásokból nem igazán tudni, hogy a pandémia miként ért véget. Elképzelhető, hogy amennyiben az orosznáthát egy koronavírus idézte elő, annak kevésbé veszélyes változata még ma is velünk él, és egyike azoknak a koronavírusoknak, amelyek náthát okozhatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik