Tudomány

Gyógyszermaradványokkal vannak tele a világ folyói

Egy új tanulmányban a kutatók a folyók tisztaságát elemzik világszerte – írja az IFLScience. Az eredmények alapján a vizsgált vizek egynegyedében a gyógyszerszennyezettség káros szintet érhet el.

A szakértők 104 ország 258 folyójának mintáit analizálták, a helyszínek 25,7 százalékánál legalább egy vegyület esetében veszélyesen magas koncentrációt észleltek.

Ez volt az első ilyen típusú globális felmérés, a csapat 61 anyag jelenlétét kutatta mind a hét kontinensen. A szakértők nehezen megközelíthető helyekre is eljutottak, és 36 olyan országból is gyűjtöttek adatokat, amelyeket korábban nem tanulmányoztak.

A 61 anyagból 53-at legalább egy helyszínen kimutattak, négy vegyület pedig minden földrészen jelen volt. A globálisan leggyakrabban észlelt anyag a karbamazepin, amelyet az epilepszia és az idegi fájdalmak kezelésére használnak. A vegyület a vizsgált folyók 62 százalékában fordult elő.

Faba-Photograhpy / Getty Images

Dr. John Wilkinson, a Yorki Egyetem munkatársa és a csapat tagja szerint több mint két évtizede tudjuk, hogy a gyógyszermaradványok eljutnak a vizekbe, ahol aztán képesek befolyásolni az élőlényeket. A probléma az, hogy a jelenség felmérése során eddig szinte mindig Észak-Amerikára, Nyugat-Európára és Kínára fókuszáltak. Az új tanulmánynak köszönhetően a kutatók sokkal átfogóbb képet kaphatnak a globális helyzetről.

Az eredmények alapján a szennyezés jellemzően súlyosabb a szegényebb régiókban. Ennek oka a nem megfelelő szennyvíz- és hulladékgazdálkodási infrastruktúra, a helytelen gyógyszergyártási eljárások, illetve a veszélyes anyagok vízbe engedése lehet.

A szennyezettség szintje Afrika szubszaharai részén, Dél-Ázsiában és Dél-Amerikában bizonyult a legmagasabbnak, a legrosszabb értékeket a bolíviai La Paznál mérték. Izland az egyetlen ország, ahol nem észlelték a vegyületeket, de Venezuelában is találtak három tiszta helyszínt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik