Tudomány

Gigantikus csukát fogott a magyar horgász

Reinhard Dirscherl / Getty Images
Reinhard Dirscherl / Getty Images

A Szlovákiában élő Kajos Róbert február 9-én úgy döntött, ellátogat a Dunaszerdahelyhez közeli, Aquarea nevű kavicsbányatóhoz – írja a Pecaverzum. A Győrtől egyórányi autóútra fekvő, 27 hektáros víz 40 méter mély részekkel is bír, és nagyon sok a törés 7-8 méterre a parttól, ahol könnyű horgászni.

A férfi sügéreket akart fogni, és csak pár órás pecázást tervezett, végül azonban nem mindennapi hal akadt a horgára. „Éreztem, hogy vehemensen, de nem lefelé húzott, ahogy a harcsák szoktak, hanem ment befelé egyenesen, erősen. Amikor első alkalommal feljött, és megláttam, milyen hullámokat csinál, az valami leírhatatlan pillanat volt” – mondta a horgász a Pecaverzumnak, hozzátéve, imádkozott, hogy a partra tudja segíteni a halat.

Kajos Róbert látta, hogy az egész csali az állat szájában van, és attól tartott, hogy elharapja azt. „Csak nagyon nehezen tudtam megmeríteni, első próbálkozásra ki is csúszott belőle. Aztán már két kézzel is fogtam, csak úgy tudtam kivenni, a szák is teljesen elgörbült. Ha ezt valakinek elmesélem, és nincs róla fénykép, senki sem hinné el” – emlékezett vissza.

A horgász egyedül volt, örült neki, hogy néhány fotót tudott készíteni.

Mivel kímélni akarta a csukát, csak a hosszát mérte meg, a példány 130 centiméteres volt.

„Komoly horgászok, akik látták a képet, és visszajeleztek, mind azt mondták, hogy 20 kiló körül lehet, és én is olyasmire tippelem. Nagyon sok horgászvideót nézek, de ekkora csukát még se fotón, se videón nem láttam” – tette hozzá.

Pecaverzum

A Nemzetközi Sporthorgász Szövetség (IGFA) szerint a legnagyobb regisztrált csuka 25 kilós volt, az egyedet Lothar Louis fogta 1986-ban Németországban, de érkezett már ennél nagyobb halról is hír. A cseh Lukas Matejka 133 centis csukája állítólag 26,7 kilót nyomott, ezt a halat viszont nemzetközi szövetség nem hitelesítette.

Kiemelt képünk illusztráció.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik