Tudomány

Több ezer éves lopott kincseket adtak át Iraknak

Két ősi kőtárgyat adott át az Egyesült Államok Iraknak múlt héten – írja a Los Angeles Times. Az egyik lelet egy ékírásos tábla egyik töredéke, a másik pedig egy olyan hatszög alapú hasáb, amellyel az ékírásos ábécét tanították a korabeli gyerekeket. A tárgyak nagyjából 4 ezer évesek.

Chad Fredrickson nemzetbiztonsági ügynök szerint a töredéket egy online aukción vásárolták meg, beszállításkor viszont fennakadt a vámon, mert nem rendelkezett a szükséges dokumentációval. Egy szakértő utóbb megvizsgálta a leletet, és megállapította, hogy Irakból származik. A kulturális jelentőségű tárgyakat nem lehet behozni Irakból az iraki kormány engedélye nélkül, amelyet a töredék nem kapott meg. A tárgy vásárlója átadta a leletet a szövetségi ügynököknek, akik azt visszaszolgáltatták Iraknak az ország Los Angeles-i konzulátusán.

A másik tárgyat egy Los Angeles-i magángalériában őrizték, a gyűjtemény üzemeltetői több érdekes lelettel is megkeresték a hatóságokat.

Egy szakértői vélemény szerint az érintett hasáb az Óbabiloni Birodalom korára datálható, a kutató korábban csak két hasonló tárgyat látott.

Mivel a galéria nem tudta igazolni a lelet eredetét, azt elkobozták.

HomoCosmicos / Getty Images Illusztráció.

Fredrickson szerint a tárgyak pontos eredete nem ismert, de szinten biztos, hogy lopottak. A táblatöredék Umma ősi városából származhat, a mai Irak területén fekvő lelőhelyet többször kifosztották már.

Fredrickson kiemelte, a leleteket átadó személyek nem vonhatók felelősségre, az a vásárló ugyanakkor, aki az importkorlátozást szándékosan megkerüli, már büntethető. Fredrickson hozzátette, a kulturális emlékek fosztogatása az utóbbi 20 évben gyakoribbá vált.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik