Tudomány

Az emberi test egy új részét fedezték fel

Egy friss tanulmányban a szerzők az emberi test egy új részét mutatják be – írja az IFLScience. Az érintett izomréteg a rágóizomban, az arccsontok és az alsó állkapocs között található, és kulcsszerepet játszik a rágásban.

Az állkapocs izmai közül a rágóizom a leginkább szembetűnő. A szakértők eddig úgy vélték, hogy ez az izom egy mélyen fekvő és egy felszíni rétegből áll, egyes szakszövegek ugyanakkor utalnak egy harmadik, még mélyebben lévő rétegre. Jens Christoph Türp, a Bázeli Egyetem Fogászati Központjának munkatársa és a csapat tagja szerint az ellentmondások miatt úgy döntöttek, hogy érdemes ismét átfogóan elemezni a rágóizom szerkezetét.

A kutatóknak a vizsgálat során sikerült megtalálniuk a feltételezett harmadik izomréteget.

Dr. Mezey Szilvia, a csapat tagja szerint az új réteg iránya és funkciója alapján egyértelműen megkülönböztethető a másik kettőtől. Mint hozzátette, az újonnan leírt réteg feladata az alsó állkapocs stabilizálása, és ez lehet a rágóizom egyetlen része, amely hátrafele húzza az alsó állkapcsot.

SEBASTIAN KAULITZKI / Getty Images A rágóizom.

A szakértők 12 formaldehidben konzervált fejet, illetve 16 újabb holttestet elemeztek CT-vel, emellett egy élő személy fejét is megvizsgálták MRI-vel. A csapat az új izomréteg megnevezésének a Musculus masseter pars coronidea nevet javasolja. A kutatók úgy gondolják, hogy felfedezésüknek gyakorlati következményei is lehetnek, az új izomréteg megtalálása például hozzájárulhat a sebészet fejlődéséhez.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik