Tudomány

Egy ősi uralkodócsalád sírjára bukkantak

Egy ókori uralkodó rokonaié lehet az a nyughely, amelyet a kelet-kínai Csianghszi tartományban találtak – írja az MTI a Dajiangwang helyi hírportálra hivatkozva. A sírrablók aktivitása ellenére a helyszínen számos lelet került elő.

Az ásatást vezető régészek szerint a mintegy 230 négyzetméter alapterületű sírkamrában cserépedényeket, főzőüstöket és egyéb tárolásra alkalmas eszközöket, valamint babot találtak. A 16 méter hosszú és 14,4 méter széles sírt 80 méter hosszú és 63 méter széles téglalapot formáló árok vette körül. A kamra hét, fából készült koporsót őrzött.

A sírt korábban fosztogatók forgatták fel, de a régészeknek még így is több mint 2600 leletet, köztük jádekőből készült tárgyakat, fegyvereket és hangszereket sikerült begyűjteniük az ásatás során.

Szakértők a legfontosabb leletként két, gravírozott réztőrt emeltek ki. A hajlított tőrökre vésett szövegek alapján a kutatók úgy vélik, hogy a sírban eltemetett személyek a hadakozó fejedelemségek korában (időszámítás előtt 475-221) fennálló Jüe állam egyik uralkodójának, Goucsiennek a leszármazottai lehettek.

Roy JAMES Shakespeare / Getty Images Illusztráció.

A sírra 2013-ban lettek figyelmesek a kutatók, a feltárása viszont csak 2017-ben kezdődött meg. A nyughely vizsgálatát követően a szakértők azt tervezik, hogy a környéket is tanulmányozzák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik