Tudomány

Valóban létezhetett a vérsas, a vikingek brutális szertartása

Sok más alkotás mellett a Vikingek című sorozatban és az Assassin’s Creed Valhalla videójátékben is szerepel egy kivételesen brutális kivégzési módszer, az úgynevezett vérsas. A rítus során a viking felvágja ellensége hátát, szétnyitja bordáit, tüdeit pedig kifordítja, így alakítva ki a sas alakját. A kivégzés során az áldozat sokáig szenved.

A kutatók hosszú időn át úgy tartották, hogy a kegyetlen szertartás valójában nem létezett, egy új tanulmányban viszont a szerzők azt írják, hogy anatómiailag elvégezhető a kivégzés – számol be az IFLScience. Sőt, Luke John Murphy, az Izlandi Egyetem munkatársa csapatával azt is megállapította, hogy a vikingek kultúrájától nem állt távol az efféle rítus.

Alok Ojha / EyeEm / Getty Images

A vérsast középkori óskandináv és latin elbeszélésekből ismerjük, régészeti bizonyítékok azonban nem támasztják alá a valódiságát. Sok szakértő ezért arra jutott, hogy a szertartás félreértelmezésen alapul, és a vikingek valójában sosem hajtották végre.

Murphy és kollégái nem tudták egyértelműen igazolni a rítus létezését, bizonyítékaik alapján ugyanakkor a kivégzés hihetőnek tűnik.

A kutatók először alaposan elemezték a vonatkozó forrásokat, majd anatómiai és társadalmi szempontból is megvizsgálták a szertartás lehetőségét.

A csapat szerint a vikingektől nem állt távol a csonkítás, az elhunytak meggyalázása, valamint a holttestek szertartásos bemutatása. Egy szoftver segítségével azt is megmutatták, hogy a kivégzés anatómiailag kivitelezhető. A szakértők úgy gondolják, hogy a rítus első fázisa, a hát megnyúzása során az áldozat nem feltétlenül halt meg a vérveszteségtől, a bordák leválasztása viszont szinte azonnal halálos lehetett. A kutatók szerint a vérsast ritka esetekben, bosszúból végezhették el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik