Tudomány

Villámgyors dinoszauruszok lábnyomaira bukkantak

Villámgyors ragadozó dinoszauruszok nyomait fedezték fel Spanyolországban – írja az MTI. A La Rioja régióban feltárt, mintegy 120 millió éves két nyomvonal arra utal, hogy a közepes méretű állatok akár 45 kilométer per órás sebességet is elértek. Ez nagyjából Usain Bolt jamaikai sprinter, a világ leggyorsabb emberének maximális sebességének felel meg.

A két nyomvonalat egymástól 20 méter távolságra fedezték fel, az egyikhez hét, a másikhoz öt nyom tartozik. Mindegyik maradvány egy-egy karmokkal rendelkező, három ujjú lábtól származik, és mintegy 30 centiméter hosszú. A nyomok egy egykori tónál fekszenek egy olyan régióban, melyet hosszúnyakú növényevő dinoszauruszok, két lábon járó fajok, pteroszauruszok, krokodilok és teknősök laktak.

Gyors futásuk és a manőverezésük nagyon hatékonnyá tette a vadászatukat

– mondta Pablo Navarro-Lorbes, az Universidad de La Rioja munkatársa és a felfedezésről beszámoló tanulmány egyik szerzője.

piola666 / Getty Images Illusztráció.

A lábnyomok arra utalnak, hogy az azt hátrahagyó faj a theropodák közé tartozik, ezen csoport tagja volt többek között a Tyrannosaurus rex is. A theropodák két lábon jártak, a legnagyobbak akár 15 méteresek is lehettek. A szakemberek úgy vélik, a nyomok egyazon faj két egyedétől származnak. Az állatok a szpinoszauruszok családjába tartozhattak, ezek a halakkal táplálkozó élőlények cápaszerű fogakkal rendelkeztek.

A lábnyomok gazdái 4-5 méter hosszúak és 2 méter magasak lehettek, súlyuk elérhette a 200-300 kilogrammot. Sebességüket a csípőmagasság és a lépésszélesség közötti kapcsolat alapján határozták meg. Az egyik dinoszaurusz lépésszélessége 5,6 méter, a másiké 5,2 méter volt, az egyik példány így 31,7-44,6, a másik pedig 23,4-37,1 kilométer per órás sebességgel futhatott.

A világszerte talált számtalan dinoszaurusz-lábnyom szinte mindegyike inkább sétára, semmint futásra utal. Az eddigi leggyorsabb, lábnyom alapján kalkulált haladási sebesség egy, a jura földtörténeti korszakból származó, Utah államban talált nyomhoz köthető, az érintett állat 55 kilométer per órával haladhatott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik