Tudomány

Azték oltárra bukkantak

Azték oltárra és egy emberi hamvakat tartalmazó edényre bukkantak Mexikóváros központjában – írja az MTI a BBC-re hivatkozva.

A szakemberek szerint a 16. századi oltár egy azték család otthonának udvarán állhatott, és a halottak előtti tisztelgést szolgálta.

Az oltárt az azték birodalom fővárosa, Tenochtitlán spanyol meghódítása utáni időkben állíthatták fel. A város elfoglalása jelentette az azték birodalom végének kezdetét.

Luis Dafos / Getty Images Illusztráció.

A struktúrát 4 méterrel a föld alatt találták meg, Mara Beccerra régész szerint a ház lakói el akarták rejteni azt a spanyolok elől. Beccerra úgy véli, hogy a helyiek a Valle de México őslakói lehettek, a népcsoport alapította a birodalmat.

Az oltáron találtak egy emberi hamvakat őrző edényt, illetve 13 tömjén füstölőt, amelyet a szertartásokhoz használhattak. A leletek augusztusban kerültek elő, de a Mexikói Antropológiai és Történelmi Intézet (INAH) csak a közelmúltban ismertette a felfedezést, azután, hogy a szakértők három hónapon át tanulmányozták a lelőhelyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik