Tudomány

Ezen a pokoli bolygón 16 óráig tart egy év

Egy friss tanulmányban Ian Wong, az MIT munkatársa és kollégái egy új exobolygót mutatnak be – írja a Live Science. A TOI-2109b jelű égitest rekordernek számít: egyetlen ismert gázóriás pályája sem ilyen rövid, az objektum mindössze 16 óra alatt kerüli meg csillagát. A TOI-2109b ráadásul az eddigi legforróbb bolygó is lehet.

Az égitest egy úgynevezett forró Jupiter, az ilyen égitestek méretükben a Naprendszer legnagyobb bolygójára hasonlítanak, de rendkívül közel fekszenek gazdacsillagukhoz, emiatt szélsőségesen felmelegednek. A szakértők eddig mintegy 400 forró Jupitert találtak.

A kutatók most a NASA Transiting Exoplanet Survey Satellite (TESS) műhold adatait elemezték. Az űreszköz a csillagokat megfigyelve keresi az előttük elhaladó bolygók jeleit. A TOI-2109b esetében a jelek 16 óránként érkeztek, ami a gázóriások között rekordnak számít. A bolygó és csillaga a Földtől mintegy 855 fényévre helyezkedik el.

Stocktrek Images / Getty Images

Miután észlelték az égitestet, egyéb eszközökkel is vizsgálták, a megfigyelésekkel pedig nemcsak az objektum létezését tudták igazolni, hanem több fontos tulajdonságát is felmérték. A TOI-2109b 2,4 millió kilométerre kering csillagától, öt jupitertömegű, és harmadával nagyobb a Naprendszer gázóriásánál.

Az égitest csillaga felőli oldalán 3300 Celsius-fokos forróság uralkodik.

A bolygó másik fele túl sötét ahhoz, hogy a TESS tanulmányozhassa. A TOI-2109b  kötött tengelyforgású, ez azt jelenti, hogy mindig egyazon oldalát mutatja csillaga felé.

A szakértők úgy vélik, hogy az objektum egyre közelebb kerül csillagához. A csapat abban bízik, hogy a közeljövőben, egy-két év múlva megfigyelhetik a gázóriás pusztulását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik