Tudomány

Több milliárdot fizettek Einstein egyik kéziratáért

Rekordáron, 11,6 millió euróért (4,3 milliárd forint) árverezték el Albert Einstein egyik kéziratát kedden Párizsban – írja az MTI. A dokumentum a relativitáselmélet előkészítő munkája.

Bár a Christie’s már a meghirdetéskor is kiemelte, hogy ez az eddigi legértékesebb Einstein-kézirat, az aukciósház is csak 2-3 millió eurós eladási árral számolt előzetesen.

Az 54 oldalas, kézírásos munkát a német elméleti fizikus 1913 és 1914 között írta Zürichben munkatársával és barátjával, Michele Bessóval. A Christie’s szerint Bessónak köszönhető, hogy a kézirat szinte csodával határos módon fennmaradt, mivel Einstein valószínűleg nem vette volna a fáradságot, hogy megőrizze azt.

Einstein azt követően kezdett dolgozni általános relativitáselméletén, hogy 1905-ben leírta a tömeg-energia ekvivalenciát (E=mc²). 1913 elején kollégájával belefutott abba a problémába, amellyel a tudományos közösség évtizedek óta küzdött: a Merkúr bolygó pályájának anomáliájába. A rejtélyt végül sikerült megoldaniuk.

Alain JOCARD / AFP

A kézirat számos apró hibát tartalmaz. Amikor Einstein észrevette ezeket, nem foglalkozott tovább a dokumentummal, azt pedig Besso vette magához.

A Christie’s szerint az 1919 előtti időszakból nagyon ritkák az Einstein-kéziratok. Egy másik ismert dokumentum ebből a periódusból az úgynevezett zürichi jegyzetfüzet, amely 1912 és 1913 között született. Ezt Jeruzsálemben, a Héber Egyetem Einstein-archívumában őrzik.

Eddig a legmagasabb ár, amelyet egy Einstein-kézirat árverésen elért, 2,8 millió dollár (2,4 millió euró) volt, ezt az összeget egy Istenről szóló elmélkedésért fizették 2018-ban. 2017-ban Jeruzsálemben 1,56 millió dollárért kelt el a fizikus boldogság titkáról szóló levele.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.