Tudomány

Értékes ókori leletekre bukkantak Angliában

Ritka, római kori mellszobrokat és más értékes leleteket találtak egy elhagyott középkori templom helyén Angliában – írja az MTI. A tárgyak az ország második nagysebességű vasútvonalának (High Speed Two – HS2) építése közben kerültek elő.

Az Oxfordtól 40 kilométerre keletre, Stoke Mandeville-ben végzett ásatásokon két felnőtt mellszobrát és egy gyermekfejet ábrázoló szobrot találtak. Bár a fejek leváltak, Rachel Wood vezető régész szerint nagyon jó állapotban maradtak fenn, és könnyű elképzelni az ábrázolt személyeket.

Különösen értékes lelet egy eltört hatszögletű római üvegkancsó, amelyhez fogható, teljesen ép tárgyat csak a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban őriznek.

Wood szerint a leletek segítenek jobban megismerni a térség múltját, egyben felvetik a kérdést, mi minden rejthet még a föld a középkori angliai templomok alatt. A kutatók úgy vélik, hogy az épület helyén egykor egy római mauzóleum állhatott.

BartCo / Getty Images Illusztráció.

A Stoke Mandeville-i Szűz Mária-templom 1080-ban épült, az évszázadok folyamán többször is felújították, 1880-ban azonban sorsára hagyták, végül 1966-ban lebontották, mert veszélyessé vált, helyét azóta benőtte a növényzet. A romoknál utoljára 1908-ban végeztek temetést, a templomkertben eltemetett mintegy 3 ezer ember maradványait most áthelyezik máshová.

A Londont a közép- és észak-angliai nagyvárosokkal összekötő nagysebességű vasút tervezett nyomvonalának 60 ásatási helyszínén több mint ezer régész dolgozott az elmúlt három évben. A feltárások során már megtalálták egy korábban ismeretlen keresztény templom maradványait, 11 ezer éves kőszerszámokat, valamint vaskori érmék százait.

A 106 milliárd fontos (45 ezer milliárd forintos) vasúti beruházás erősen vitatott a magas költségek, a késedelmek és az esetleges káros környezeti hatások miatt, a kormány szerint azonban HS2 segíti majd az elmaradott térségek felzárkózását.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik