Tudomány koronavírus

A Covid-19 miatt kipusztulhatott az egyik influenza vírustörzs

A Covid-19 ellen bevezetett korlátozások elfojtották a 2020-2021-es influenzaszezont. Egy friss tanulmány alapján olyan kevés eset volt, hogy az egyik influenzatörzs ki is pusztulhatott – írja az MTI.

A B/Yamagata törzset rendszeresen bevonják az évenkénti influenzaoltásokba, a Covid-19 elleni lezárások közepette azonban úgy tűnik, teljesen eltűnt.

2020 márciusa óta egyszer sem mutatták ki a B/Yamagata törzset infuenzás betegeknél.

Csupán 31 feltételezett B/Yamagata esetet jelentettek a közegészségügyi hatóságoknak az előző influenzaszezonban, de egyiket sem tudták sikeresen azonosítani vagy genetikailag szekvenálni, hogy igazolják a feltételezést.

Justin Paget / Getty Images

A B/Yamagata a másik három törzshöz képest kevésbé fertőző, és lassabban fejlődik. Marios Koutsakos, a Melbourne-i Egyetem munkatársa és kollégái szerint ezek a tényezők a koronavírus-járvány körülményeivel együtt előidézhették a B/Yamagata globális terjedésének elfojtását, valamint a törzs lehetséges kipusztulását.

Amennyiben valóban kihalt a teljes influenzatörzs, az új lehetőségeket nyit az éves influenza-járványok kezelésében. Fontos ugyanakkor kiemelni: egy szezonnál hosszabb idő szükséges ahhoz, hogy megállapítsák a B/Yamagata eltűnését. Richard Kennedy, a rochesteri Mayo Klinika vezető oltóanyagkutatója emlékeztetett arra, hogy a törzs csak bizonyos években jelenik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik