Tudomány

Patkányvizelettel terjedő betegség ütötte fel fejét New Yorkban

Egyre több megbetegedést idéz elő egy patkányvizelet révén terjedő baktérium New Yorkban – írja az IFLScience. 2021-ben már legalább 15 ember fertőződött meg, közülük 13 személy kórházba került, egy pedig meghalt.

A leptoszpirózist a Leptospira interrogans baktérium okozza. A betegség embereknél jellemzően fertőzött emlősök, így sertések, kutyák vagy patkányok vizeletével való érintkezés miatt alakul ki. Az amerikai járványügyi hivatal (CDC) szerint évente világszerte mintegy 1 millió megbetegedést és 59 ezer halálesetet regisztrálnak, az Egyesült Államokban, különösen New Yorkban ugyanakkor az esetek meglehetősen ritkák. A világvárosban 2006 és 2020 között mindössze 57 megbetegedést dokumentáltak.

Éppen ezért a 2021-es szám kiugrónak számít.

A leptoszpirózis a leggyakrabban influenzaszerű tüneteket idéz elő, de előfordul, hogy a fertőzés nem jár tünetekkel. A betegség az esetek 10 százalékában válik súlyossá, a fertőzés antibiotikumokkal kezelhető.

John Downer / Getty Images

New Yorkban csupán egy beteg volt, aki utazás közben lépett érintkezésbe a baktériummal, a többség fertőzött, helyi patkányok miatt betegedett meg. Az egészségügyi hatóságok vizsgálják, hogy milyen lépéseket tehetnek az ügyben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik