Tudomány

Ókori ezüstkincset fedeztek fel

Több mint 15 kilogrammnyi ókori ezüstérme került elő egy augsburgi ásatáson – írja az MTI.

Ez a legnagyobb római kori ezüstkincs, amelyet Bajorországban valaha találtak.

Az időszámítás szerinti 1-2. századból származó érméket egy felszámolás alatt álló üzemi területen, egy régi folyóágy kavicsrétegében találták meg.

Ugyanezen a területen júniusban több mint 400 kilogramm össztömegű római kori leletet fedeztek fel, az érmék mellett fegyverekre, szerszámokra, csontokra és egy kocsikerék vasabroncsára bukkantak. Több mint száz éve ez volt a legjelentősebb felfedezés a környéken a római korból.

IURII BUKHTA / Getty Images Illusztráció.

A lelőhelyen már a 20. század elején is találtak korabeli tárgyakat, később viszont gyár épült a területen, és a régészek azóta nem kutathattak. Az ásatást most az tette lehetővé, hogy a bezárt gyár helyén lakásokat építenek.

A rómaiak több mint 2 ezer éve települtek le a mai Augsburg területén, az ott létesített Augusta Vindelicum később Raetia római provincia székhelye lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik