Tudomány

Kincseket találtak egy ősi nekropoliszban

Régészek egy csoportja egy ősi törökországi romvárosnál, Blaundusnál folytatott feltárást – írja a Live Science. A települést Nagy Sándor alapította, és a római, illetve a bizánci korban is lakott volt.

A város a kelet-törökországi Uşakot körbevevő kanyonrendszerben fekszik. A kutatók már 150 éve felfedezték, hogy Blaundus egykori lakói egy közeli szurdok oldalában egy nekropoliszt alakítottak ki, de ez az első alkalom, amikor átfogóan vizsgálták az ősi várost és a temetőt. A projekt során a szakértők különböző építményeket, köztük templomokat és egy fürdőt is dokumentáltak, a legizgalmasabb maradványok ugyanakkor a nekropoliszból kerültek elő.

A mintegy 400 nyughely az időszámítás szerinti 2-3. századból származó csontokat tartalmaz, a kamrákat a sziklába vésve hozták létre különböző technikákkal. Birol Can, az Uşaki Egyetem régésze és a feltárás vezetője szerint számos sírban olyan szarkofágra bukkantak, amelybe egynél több személyt helyeztek el. A kutató úgy látja, ez arra utal, hogy egyes kamrákat generációkon át használtak a családok.

MSelcukOner / Getty Images Blaundus romjai.

Can és társai 2018-ban kezdték meg a részletes feltárást, idén a nekropoliszra fektették a hangsúlyt.

Bár a sírokat nem kímélték a fosztogatók, így is sikerült kincseket felfedezni egyes nyughelyekben.

A kutatók többek között tükröket, fejdíszeket, gyűrűket, karkötőket és hajtűket találtak.

A kamrák további különlegességei a falfestmények, melyek rossz állapotúak ugyan, de 24 sírban még ma is láthatóak. A nyughelyek egy részében a múltban állatokat tartottak, a pásztorok tüzei pedig korommal borították be a képeket. Egyes falakat megtisztítva a szakemberek élénk, növényi és geometriai motívumokra, illetve mitológiai személyek képeire bukkantak.

A kutatók azt tervezik, hogy folytatják a projektet, és alaposabb elemzés alá vetik a már feltárt maradványokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik