Daniel Pludowski / EyeEm / Getty Images
Tudomány

Arra ébredt a nő, hogy egy meteorit csapódott az ágyába

Helyi idő szerint október 4-én éjszaka egy objektum robbant fel a kanadai Brit Columbia és Alberta határán – írja az IFLScience. A jelenséget többen látták, Ruth Hamilton azonban éppen otthonában aludt.

Az eseményről így sem maradt le, mivel az objektum egyik darabja egyenesen a hálószobájába csapódott.

„Felugrottam, és felkapcsoltam a villanyt, nem bírtam rájönni, hogy mi a fene történ” – mondta a nő az Agassiz-Harrison Observernek.

Hamiltont beborította az átlyukadt plafonjának törmeléke, a mellette lévő párnán pedig egy forró követ talált. A nő bejelentést tett a segélyhívón, ekkor azt hitte, hogy a kő egy közeli építkezésről származik. Amikor azonban felvették a kapcsolatot a helyszínnel, az illetékesek azt mondták, hogy nem folytatnak robbantásokat. Ekkor derült ki, hogy a régióban egy hatalmas villanást és dörgést észleltek, így jöttek rá, hogy a kő valójában egy meteorit. Úgy űtnik, a tető eléggé lelassította az objektumot ahhoz, hogy az ágyon megálljon.

Hamilton elküldte a kőzetet az ontariói Western University csapatának, miközben a biztosítótársasága próbálja kitalálni, hogy mit kezdjen a különös helyzettel. A kutatók célja az, hogy kiderítsék, milyen típushoz tartozik a softball-labda nagyságú objektum. Hacsak nem egy ritka meteoritról van szó, a nő vissza fogja kapni a leletet. Már a gyakori meteoritok is sokat érnek egy gyűjtő számára, Hamilton azonban nem tervezi eladni az objektumot.

Peter Brown, a Western University munkatársa szerint minden bizonnyal valóban egy meteoritról van szó. A szakértő arra kérte a helyieket, hogy akiknek sikerült megörökíteniük a tűzgömböt, juttassák el az egyetemre a felvételeiket. Az ilyen videók segítségével ugyanis rengeteg részletet kideríthetnek a felrobbanó objektumról.

Nem tudni olyan igazolt esetről, amikor egy meteorit megölt volna valakit. Igaz, 1954-ben egy objektum Alabamában eltalált egy nőt, akinek komolyabb baja nem lett, mert a tető eléggé lelassította a kőzetet.

(Kiemelt képünk illusztráció.)

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.