Tudomány

Furcsa jelek érkeztek galaxisunk közepe felől

Furcsa, a Tejútrendszer magja felől érkező rádióhullámokat észleltek – írja a Sydney-i Egyetem oldala. A jelet Ziteng Wang, az egyetem hallgatója mutatta ki az ASKAP teleszkóp segítségével, Wang és társai most egy új tanulmányban részletezik a felfedezést.

A hullámok nem illeszkednek egyetlen ismert forráshoz sem, elképzelhető, hogy az észlelés hátterében egy új típusú objektum áll.

Wang szerint a jel egyik különlegessége extrém polarizáltsága. A kibocsátás heves ingadozást is mutat, olyan, mintha a jel teljesen véletlenszerűen kapcsolódna ki és be.

Arctic-Images / Getty Images

Nagyon sok típusú égitestekhez köthető változó sugárzás az elektromágneses spektrumban. A szakértők először azt hitték, hogy egy gyorsan forgó maradványcsillag, egy pulzár, esetleg egy nagyon energetikus csillag hozza létre a hullámokat, az adatok azonban nem feleltek meg az elvárásoknak.

Tara Murphy, Wang témavezetője szerint az ASKAP J173608.2-321635 az első megfigyeléskor látható volt, felragyogott, majd elhalványult, végül pedig teljesen eltűnt. Ez a fajta viselkedés kivételes. 2020-ban kilenc hónap alatt hat rádiójelet is fogtak, látható fényben viszont nem tudták kimutatni az objektumot. Ezt követően a dél-afrikai MeerKAT távcsövet is segítségül hívták, és felfedezték, hogy az objektum viselkedése drámaian megváltozott, már egyetlen nap alatt eltűnt.

Bár a hullámok hasonlítanak arra a jelre, amelyet az úgynevezett galaktikus központi rádió tranziensek bocsátanak ki, több különbséget is felfedeztek. Egyelőre nem tudni, hogy az ASKAP J173608.2-321635 pontosan micsoda, a későbbi megfigyelések azonban segíthetnek megválaszolni a kérdést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik