Tudomány

Néhány sláger tényleg úgy terjed, mint a vírusok

Egy új tanulmány alapján a fülbe mászó, népszerű dalok hasonló módon terjednek, ahogy a fertőző vírusok – írja a ScienceAlert. A csapat Nagy-Britanniában folytatott vizsgálatot, az adatokat azt megelőzően kezdték el gyűjteni, hogy az adott számot kiadták. A kutatók Nokia telefonok letöltéseit elemezték 2007 és 2014 között.

Úgy tűnik, egyes dalok „fertőzőek”, és hasonló módon jutnak el egyik embertől a másikig, ahogy a kórokozók.

A szakértők szerint bizonyos számok terjedése jól illeszkedik a járványügyi modellekhez. Lehetséges, hogy egyes dalok és betegségek esetében az elterjedés hátterében hasonló társas folyamatok állnak.

Guido Mieth / Getty Images

Ahhoz, hogy egy szám slágerré váljon, szükség van bizonyos zenei vonásokra. A kutatók ugyanakkor úgy gondolják, hogy a közösség struktúrája is szerepet játszhat a térhódításban.

Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy eltérő csoportokban ugyanazokat a dalokat lejásztva nehéz megjósolni, hogy melyik számok válnak majd népszerűvé. Neurológiai vizsgálatok azt is feltárták, hogy a tinédzserek zenével kapcsolatos véleményét nagyban befolyásolják mások.

A friss tanulmányban a szerzők az egyes zenei stílusokra is fókuszáltak. Kiderült többek között, hogy Nagy-Britanniában az elektronikus zene gyorsabban terjed, mint a popdalok. Ennek egyik magyarázata az, hogy az elektronikus szubkultúra jobban összekapcsolódik. A műfaj dalai azonban hamarabb elvesztik népszerűségüket, ez alapján az elektronikus zene slágerei leginkább a rövid, de heves járványokhoz hasonlíthatóak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik