Tudomány

Cirkuszban mutogatták a beteg lányt

Ma visszahajlott térdnek nevezzük azt a születési rendellenességet, amellyel az észak-karolinai Ella Harper 1870 januárjában világra jött. Már ekkor nyilvánvaló volt, hogy valami nincs rendben: térdei a megszokottal ellenkező irányba hajlottak. Bár növekedésében nem voltak rendellenességek, Harper egész életében legszívesebben négykézláb közlekedett – innen eredt későbbi ragadványneve, a „tevelány” is.

Rendkívül jól keresett

A Múlt-kor.hu cikkéből kiderül, hogy bár Ella élete akkoriban könnyen zsákutcába futhatott volna, ő azonban megalázó, de kifizetődő „állást” talált magának. Pontosabban igent mondott egy utazó cirkusz igazgatójának, és 1896-tól a Nickel Plate Circus fő attrakciója lett.

Hetente 200 dollárt keresett, ami napjainkban körülbelül 5000 dollárnak, azaz csaknem másfél millió forintnak felelne meg.

Cserébe viszont napról napra el kellett tűrnie, hogy a közönség testi hibáján szörnyülködjön, még egy tevét is mellé állítottak a hasonlóságok jobb bemutatása érdekében. A korabeli közönséget valósággal rabul ejtette a négykézláb álló és járkáló lány látványa, a sajtó „a világ teremtése óta a legcsodálatosabb szörnyszülöttnek” nevezte.

Wikipedia Ella Harper

Férjhez ment

Egy évig tűrte ezt az életmódot, majd nem kis vagyonnal a zsebében elhagyta a cirkuszt, hogy tanuljon, és más foglalkozást találjon. Nem tudjuk pontosan, hogy ezek után mi történt vele. 1905 nyarán házasságot kötött egy Robert Savely nevű tanárral, aki egyúttal egy fényképészüzlet könyvelője is volt.

Nem sokkal később, 35 éves korában életet adott egy Mabel Evans Savely nevű lánygyermeknek, a kislány nem örökölte anyja különös rendellenességét. Sajnos azonban a család öröme nem tartott sokáig, Mabel mindössze fél évesen, 1906. október 1-jén elhunyt.

A pár 1918-ban örökbefogadott egy Jewel nevű kislányt, azonban tragikus módon három rövid hónapon belül ő is meghalt. Nem sokkal később, 1921. december 19-én követte őket a halálba Ella is, vastagbélrák következtében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik