Tudomány

Bronzkori koporsót találtak egy golfpálya tavában

Egy 4 ezer éves, a bronzkorból származó koporsó maradványaira bukkantak a nyugat-angliai Tetney golfpályájának tavában – írja a The Guardian. A ládából a csontok mellett egy fejsze is előkerült.

A leletet 2018 júliusában találták meg, de a Historic England csak most számolt be részletesen a felfedezésről. A koporsó 3 méter hosszú és 1 méter széles, a láda egy férfi csontvázát őrizte. A kutatók szerint a koporsót egy tölgyfa törzsének kivájásával alakították ki, majd növényekkel párnázták ki. A nyughely fölé sírhalmot emeltek.

Jordan Siemens / Getty Images Illusztráció.

A maradványokat egy forró időszak alatt, a tónál folytatott munkálatok során találták meg. Amint előkerült, megkezdődött a versenyfutás az idővel, hogy meg tudják őrizni a leleteket. Szerencsére a felfedezéskor Hugh Wilmott, a Sheffieldi Egyetem régésze kollégáival és hallgatóival épp a környéken tartózkodott, így segíteni tudtak a feltárásban és mentésben.

A fejsze különösen lenyűgöző, hiszen a kőből készült feje mellett fanyele is fennmaradt.

Eddig 12 hasonló fegyverre bukkantak az Egyesült Királyságban, a kutatók úgy vélik, hogy az ilyen tárgyak szimbolikus jelentőséggel bírhattak. A leletek konzerválásán jelenleg is dolgoznak a szakemberek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik