Tudomány

Gigantikus űrhajót építene Kína

A Kínai Természettudományi Alapítvány javaslata alapján egy hatalmas, több kilométer hosszú űrhajót kellene építenie az országnak – írja az Interesting Engineering. A terv egy nagyobb projekt része, amelynek céljai az űrbeli források jövőbeli kihasználása, az univerzum titkainak feltárása, illetve a hosszú távú Föld körüli pályán maradás. A munkát egy, a Tudományos és Technológiai Minisztérium alá tartozó ügynökség irányítja.

A Kínai Természettudományi Alapítvány matematikai és fizikai osztálya augusztusban kilenc további kutatási-fejlesztési koncepciót is bemutatott.

Ezek közül öt projektet terveznek támogatni, maximum 15 millió jüanos (mintegy 684 millió forintos) költségvetéssel.

Az óriási űrhajót több felbocsátással, az űrben kellene összeszerelni, hiszen túl nagy tömegű lenne ahhoz, hogy egyben indítsák el. A mérnökök célja az lesz, hogy minimalizálják az űrhajó össztömegét, ezzel csökkentve az építés és a felbocsátások költségeit. A szerkezet vezérelhetőségét is optimalizálniuk kell, hogy az összeszerelés során az elemek a helyükön maradjanak.

ANDRZEJ WOJCICKI / SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

Kína ambiciózus űrprogramjával az elmúlt években komoly eredményeket ért el. Az ázsiai ország robottal landolt a Hold túlsó oldalán, marsjárót küldött a vörös bolygóra, és elkezdte felépíteni saját űrállomását. Úgy tűnik, napjaink űrversenyének másik főszereplője az Egyesült Államok mellett Kína lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik