Tudomány

A pestisbaktérium ellenálló, emberek között terjedő törzsét azonosították

A Yersinia pestis egy ellenálló, emberről emberre terjedő törzsét dokumentálták Madagaszkáron – írja az Észak-Arizonai Egyetem oldala. A baktériumfaj felelős a pestisért, amelyet az utóbbi időkben sok helyen sikerült megfékezni, de így is több száz embert érint minden évben világszerte.

Ha a bubópestis egy fertőzött bolha csípése révén kialakul, és nem kezelik, a tüdőre is átterjedhet, ilyenkor tüdőpestisről beszélünk. Ez a betegség legsúlyosabb változata, amely gyors terápia nélkül általában halálos. A tüdőpestis a légzőcseppeken keresztül már emberek között is képes terjedni.

Dave Wagner, a Észak-Arizonai Egyetem munkatársa és kollégái friss tanulmányukban a pestis egy, bizonyos antimikrobiális szereknek ellenálló típusát ismertetik.

A pestisjárványok napjainkban rendkívül ritkák, a szakértők szerint ugyanakkor a betegség Kelet-Afrikában, különösen Madagaszkáron ismét erősödik. Mivel a betegségre nincs védőoltás, az elhalálozást a gyors diagnosztikával, illetve kezeléssel lehet elkerülni.

SCIENCE ARTWORK/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

A csapat most egy 2013-as járvány betegeinél észlelte a ellenálló törzset, a baktériumot 22 esetnél mutatták ki. Wagner szerint ez az első alkalom, amikor igazolták, hogy a rezisztens Yersinia pestis emberről emberre terjedhet.

A törzs egy spontán pontmutációval vált ellenállóvá a sztreptomicinnal szemben, általában ezt az antibiotikumot használják elsőként a pestis ellen Madagaszkáron. A kórokozóra sok más gyógyszer sem hatott, egy másik antibiotikummal, a ko-trimoxazollal viszont sikeresen kezeltek 19 pácienst.

Az érintett pontmutáció a Yersinia pestisnél egymástól függetlenül legalább három alkalommal fejlődött ki. A 2013-as járvány óta nem észlelték a mutációt Madagaszkáron.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik