Tudomány

A héten láthatjuk az év legszebb meteorhullását

A héten éri el maximumát az egyik legismertebb és leglátványosabb meteorhullás – írja a The Guardian. A Perseidák minden évben nagyjából július 14. és augusztus 24. között aktívak, a csúcsuk pedig augusztus közepére esik.

A maximum ezúttal augusztus 11. és 13. között lesz, a legtöbb meteorra 12-én, éjfél és hajnali 5 óra között számíthatunk.

Ekkor óránként 60, kivételes esetekben akár 100 fényjelenség is feltűnhet.

Pat Gaines / Getty Images

Meteorhullások akkor láthatóak, amikor a Föld áthalad egy üstökös vagy aszteroida törmeléksávján. A légkörbe belépő apró darabkák megsemmisülnek, és fényeket hoznak létre. A mostani meteorrajt a 109P/Swift-Tuttle üstökös alakítja ki, az objektumot 1862-ben fedezték fel.

A Perseidák érkezését sokan az év leglátványosabb meteorhullásának tartják. Bár a hidegebb hónapokban is láthatóak hasonlóan szép meteorrajok, tény, hogy a nyári időszakban sokkal kellemesebb a fények figyelése.

A Perseidák látszólag a Perseus csillagkép felől érkeznek, de az égbolton bárhol feltűnhetnek. A megfigyeléshez érdemes a fényszennyezéstől elvonulni, szerencsére most a holdfény sem fogja zavarni az észlelést. A szemnek nagyjából 20 percre van szüksége ahhoz, hogy alkalmazkodjon a sötéthez, fontos azonban, hogy a megfigyelés alatt még a telefonunkra se nézzünk rá, a fény ugyanis elvakíthatja az embert.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.