Tudomány

Megacunamit okozott a dinókat kipusztító aszteroida

Egy friss tanulmányban azt a hatalmas szökőárat vizsgálják, amely 66 millió éve, a dinoszauruszokat elpusztító aszteroida becsapódásával jött létre – írja a Gizmodo. A szeizmikus adatok között még ma is láthatóak a cunami okozta sérülések az egykori tenger fenekén. Gary Kinsland, a Louisianai Egyetem munkatársa és kollégái szerint a Chicxulub-esemény szökőára korábban nem látott megafodrokat alakított ki a fenéken.

A becslések alapján a becsapódó objektum nagyjából 10 kilométer széles volt, és 100 millió megatonna TNT erejével pusztított.

Egy 2018-as szimuláció szerint akár 1500 méter magas cunami is kísérhette az ütközést.

Az esemény önmagában is rengeteg állattal és növénnyel végzett, a becsapódás után ráadásul a légkörbe áramló részecskék miatt világszerte lehűlés is jelentkezett.

MARK GARLICK/SCIENCE PHOTO LIBRARY / Getty Images

A Chicxulub-esemény sekély vízben történt, és globális megacunamit idézett elő. A mostani tanulmány segíthet jobban megismerni a szökőár erején.

A szakértők a Devon Energy energetikai vállalat louisianai adatait elemezték, 66 millió évvel ezelőtt a térséget még víz borította be. A vizsgálat során sikerült kimutatni azokat az óriási fodrokat, amelyeket a cunami hozott létre a korabeli tenger fenekén. A formációk egymástól átlagosan közel 600 méterre találhatóak, magasságuk pedig 16 méter. Kinslandék szerint a fodrok iránya összhangban van az aszteroida becsapódásával, és jól szemléltetik a szökőár pusztító erejét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik